Régi vesszőparipám már a hálapénz, s most, hogy több műtét is várható a családban, különösen forr a vérem a gondolattól, hogy a nehezen megkeresett összegeket csak úgy egyszerűen befektessük a feketegazdaságba. Ez a kényszerű rossz, ami alól szinte senki sem kivétel, mára teljesen evidensé vált, és mostanra az számít különlegesnek ha valaki még fennakad ezen. Félreértés ne essék, igazán hálás vagyok az egészségügyi dolgozóknak, amit nap mint nap véghez visznek az előtt le a kalappal, pótolhatatlan fontosságú szakma az övék, csak amikor már oda jutunk, hogy áruba bocsátják a gyógyítást az már valahogy még sincs rendjén. Itt már nem a háláról van szó, hogy igen megmentette, emberségesen bánt vele és ezt pénz formájában megköszönöm, sokkal inkább arról, hogy ha fizetsz, előrébb kerülsz, és jobb ellátásban részesülsz. A dolog szépsége mikor az orvosok azzal védekeznek, hogy nincsenek rendesen megfizetve, ezért is fogadják el a borítékokat, de őszintén tegye a szívére az a kezét, aki rendes fizetés mellett is visszautasítaná azokat?! Tudok olyan dokiról, aki a hálapénzeknek köszönhetően, már a harmadik kávézóját építi fel, és még mindig van olyan kapzsi, hogy elszedje a többi orvos elől a műtéteket, hisz akkor mindenki neki hálálkodik majd. A nővérek, ápolók kérdésköre szintén figyelemre méltó. Előszeretettel panaszkodnak, hogy mennyire nincsenek megfizetve, pedig ők végzik a piszkos munkát, ami igaz is, csak arról nem szól a fáma, hogy hányszor nyomkodjuk a nővérhívót hiába, és hogy valójában mennyire ki vannak szolgáltatva nekik a magatehetetlenebb betegek. Aki járóbeteg, annak egész könnyű dolga van, de azok akik ágytálakra várnak, vagy éppenséggel pelenkacserére, sokkal rosszabb helyzetben vannak. Nekik ugyanis, igazodniuk kell a nővérek elfoglaltságaihoz, ami legtöbbször a pletykálásban és a kávézásban merül ki. Persze ha jön a látogató egyből összekapják magukat, sürögnek-forognak a beteg körül, egy kis plusz pénz reményében. Azt sajnos pedig a látogató nem tudja, hogy a szerette akivel, itt mindenki olyan kedvesen bánik, nemrég még a földön feküdt úgy 30 percet, mert a nővérek megunták, hogy folyton ledobálja magát az ágyról. Kimerítő és idegtépő munka ez, biztos nem lehet könnyű, de gondolom nem árultak nekik zsákbamacskát, tudták mire vállalkoznak mikor egészségügyi iskolába jelentkeztek. Persze mindig van jó példa is, szerencsére vannak még olyanok, akik emberségből gyógyítanak és nem várnak el érte külön fizetséget. Csak remélhetjük, hogy ha egyszer odakerülünk, ilyen emberekbe botlunk majd.

DT

Emberek százaival találkozunk nap, mint nap az utcán. Sosem tudjunk kit honnan fújt körénk a szél. Ahogy én sem gondoltam volna a mögöttem ülő fiúról…

-          Leülök ide melléd. (néni)

-          Nyugodtan. Tessék elképzelni, egész éjszaka nem aludtam semmit.(fiú)

-          Miért? Mit csináltál? (néni)

-          Hazajöttem anyáékhoz. (fiú)

-          De mit történt? (néni)

-          Egész éjszaka beszélgettünk (elégedett mosoly).(fiú)

-          És csak úgy kijöhetsz? Ott aludhatsz, ahol akarsz? Vagy meglógtál? Vagy ezt engedik? (néni)

-          Persze, nekem már megengedik. Tudják, hogy visszamegyek. (fiú)

-          Értem, és Viki jól van? (néni)

-          Jól, csak mióta otthon van állandóan veszekszik az anyukájával, azt mondja bent sokkal jobb volt. (fiú)

-          Jajj, amikor meg bent volt mindig haza akart menni. (néni)

-          Én azt mondom, hogy „Mindenhol jó, de legjobb otthon”! (fiú)

-          Az „otthont” bárhol meglehet teremteni, nem? (néni)

A buszon ülő, lakásotthonban nevelkedett fiú valószínűleg nem ezt gondolja.
Aki családban nőtt fel, talán nem is tudja átérezni azt, hogy milyen lehet egy lakásotthonban felnőni. Próbálják megteremteni a családias légkört, kisebb nagyobb sikerrel. A testvéreket nem választják el egymástól, egy otthonban nevelkednek. Egy ilyen otthonban általában 12 gyermek nő fel. A pedagógusok segítségével megtanulják, hogyan működik egy család, hogyan kell a pénzt beosztani, hogyan kell megfelelő emberi kapcsolatokat kialakítani.
A szülőtől nincsenek elszakítva, a hozzájuk legközelebb lévő lakásotthonban kapnak helyet. Az intézmény és a szülő megosztott felelősséget vállalnak a gyermek elhelyezése idején.
Ez mind szép és jó. Csak a szülő nem feltétlenül kíváncsi a gyerekre. Általában a pénzhiány és a nem megfelelő neveltetés az ami miatt nem maradhat a gyermek otthon. De a szülő soha nem lesz kíváncsi a gyerekre? Ez nem így van. Erre van egy nagyon jó példám.
Középiskolai tanulmányaim során jártam ilyen lakásotthonban. A gyomrom a torkomban volt, mikor megtudtam, hogy egy volt osztálytársam épp abban az otthonban lakik. Nem tudtam, hogy hogyan viszonyuljak hozzá, hogy egyáltalán miért megyek oda? Nézem őket, mint valami kirakatot? De muszáj volt menni. Beszélgettem is a fiúval, aki elmondta, büszkén, boldogan, hogy: „Következő hónapban betöltöm a 18. életévemet, és kapok az államtól annyi pénzt, amiből házat lehet venni. Vagy inkább magát a házat kapom meg? Nem tudom. De nem is ez a lényeg. Anya pár hete érdeklődik felőlem. Mondta, hogy ha betöltöm a 18-at akkor megyünk együtt Pestre, és nagyon jó lesz. Olyan jó, hogy kellek neki, hogy szeret, ismét velem akar lenni.”
Szomorúan hallgattam ezt, és nem akartam megtörni, mert már az élet eléggé megtörte. De annyira szerettem volna felvilágosítani, hogy anyukád nem téged akar, csak ami veled jár. Nem hiába nem keresett eddig… de nem tehettem meg, hogy elmondom neki.
És milyen érdekes, hogy a szülő azt nagyon jól tudja, hány évvel ezelőtt szülte azt a szerencsétlen gyermeket, de azt, hogy hogyan lehetne felnevelni, minden jót megadni neki azt már nem. És az a jó nem feltétlenül anyagi vonzat, csak az egyszerű szülői szeretet, a család.

Meszti

HIK előtt álldogáló, bent pedig tolongó tömeg várta a szerda esti Global Cooking Night-ra érkezőket. Kilenc ország diákjai mutatták be hazájukat, annak földrajzát, szokásait, zenéit, de legfőbbképp a hazai ízeket. Az összegyűlt kíváncsi és éhes társaság hangulatát fokozta, szomját viszont oltotta az egri borokból felszolgált kóstoló.  A bemutatóest 19 órakor kezdő­dött, és majd négy órán keresztül zajlott.

Elnézve a diáksereget, nem lehetett külön választani az Erasmus programban résztvevő tanu­lókat az őket vendégül látóktól. Az egész terem egy hatalmas, mozgó és színes massza. volt. Az utolsó bemutatkozó csoport, a török, rögtönzött táncbemutatóval zárta az eseményt, mely vi­dám házibuli hangulatba csapott át.

A táncoló tömeg, akár csak a füst, éjfél körül szétoszlott.

O. Rózsa

Misztikus reggelek. Főleg a hétfő reggelek. A kezdés, az újra kezdés, mintha minden újonnan indulna. A kereskedelmi rádiók lendületes ébresztője, a frissen főzött kávé illata és a napsugár, amely keltében beszűrődik a konyhába, fényében a kávé gőze és a reggeli újság. Szeretek ébredni. Mintha minden tegnapi hibát ki lehetne javítani az új nap reményével, esélyt ad a korrigálásra.

Na de vége a filozofálgatásnak, indulni kell mert a lustálkodással huss, elszállnak az új nap lehetőségei. Hideg van, február vége, a tavasz még várat magára. Persze a korai kelés nem véletlen, ideje megbizonyosodni, hogy jó úton járok-e választott pályámmal kapcsolatban.

Ahogy biciklizek el a volt általános iskolám mellett, kerülgetem a keresztbe-kasul rohangáló gyerekeket a hangsúlyozom biciklisek számára kijelölt úton, de olyan szép ez a reggel, nincs kedvem fegyelmezni őket, majd az utánam haladó nénike nyilván meg fogja ezt tenni…és igen, már mondja is a magáét. Az iskola udvarán lassan sorakozóba parancsolják a tanárok az iskolásokat, rájuk pillantva annyi lehetőséget látok mindegyikükben. Ha egyik másikból nem is űrhajós vagy állatorvos lesz, azért biztosan ott szunnyad már bennük a tehetség valami iránt és remélem meg lesz a lehetőség is, hogy mindazt megmutathassák. Eszembe jut az én gyerekkorom… most sem vagyok öreg, de mikor ezekre a tizenévesekre nézek, az én emlékeim jutnak eszembe… mikor volt az már?

Azt viszont tisztán látom magam előtt, mikor a 15-16 éves önmagamnak lövése sem volt arról, hogy mihez értene vagy mit kezdjen a nagybetűs jövőjében. Az egyetemre, mint a felsőoktatás fellegvárára úgy tekintettem, mint valami teljesen elérhetetlen, érthetetlen és úgy általában véve az ismeretlen homályába burkolózó elvont oktatási intézményt. Többet sem néztem ki magamból mint hogy csináljak egy középiskolai kétéves felsőfokú okj-s képzést és egy kényelmes íróasztal mellett éljem le az életem e-maileket küldözgetve és postát átvéve. Most szeretném leszögezni, hogy ezzel nincs is semmi baj, az rendben van, hogyha valaki erre vágyik, a csodálatosság az emberek sokszínűségben rejlik, mind másra vagyunk hivatottak.

Szóval irány a Foglalkozási Ifjúsági Tanácsadó Iroda Kecskeméten (röviden FIT), a munkaügyi központban. Ez az a hely, ahol a diákok általános,- közép- vagy akár főiskolás tanulmányaik végéhez közeledve a tovább tanulás lehetőségeiről kapnak bővebb információkat. Ez a hálózat az egész országra kiterjed, számos városban megtalálhatóak a kirendeltségeik.

Mindenféle szakmáról teljeskörű felvilágosítást kap az idelátogató és bár van aki már határozott elképzelésekkel jön ide, akadnak olyanok is, akik még elég elveszve érzik magukat a jövőbeni terveiket illetően. Erre a célra hoztak létre olyan kérdőíveket, teszteket, melyek kitöltését követően körvonalazódhatnak az egyén erősségei valamint gyengeségei és ezáltal ötleteket kaphat, hogy a jövőben milyen irányban érdemes tovább tanulnia, milyen szakmát sajátíthat el képességeihez mérten sikerrel. Több tanácsadó dolgozik itt azért, hogy az ideérkezőknek segítséget nyújtson, ide lehet egyénileg is látogatni vagy egy telefonon egyeztetett időpontban tanácsadóval személyesen megbeszélni és végig venni az idelátogató lehetőségeit.

Persze nem csak a tovább tanulóknak nyújt ez a központ segítséget, azok is felkereshetik, akik már tanulmányaik végeztével álláskeresésébe fogtak de szükségét érzik, hogy felkészítsék őket egy lehetséges állásinterjúra. Az ilyen foglalkozásokon megtanulnak önéletrajzot írni, a munkáltatókkal való találkozáson hogyan viselkedjenek, testtartásra, beszédre is kitérve.

Anno 13 voltam, mikor először itt jártam, középiskolát kellett választani… hát majdnem szakács lett belőlem. Mert hogy a szomszéd lány is az akart lenni, körülbelül ennyi rálátásom volt a saját képességeimre. Majd az itt tett látogatást követően rájöttem hogy az emberi kapcsolatok valamint az írás az, ami leginkább a profilomba illene. 3 órát töltöttem itt első ízben: tesztek töltögetése, összevetés, majd külön lehetséges szakmákra bontva elolvasni a mappákat, miket érdemes róluk tudni. De ha még ez sem volna elég, videótárral is rendelkeznek és kisfilmekben lehetőség van megnézni, hogy hogyan is zajlanak a gyakorlatban a különféle hivatások. Egyáltalán nem untatott, hiszen önmagunk megismerése mindenkinek fontos, még ha olyan fiatalon nem is nagyon éreztem ennek a súlyát.

Újra átolvasgattam az újságírással kapcsolatos dossziékat, végig néztem az elmúlt évekről készült kimutatásokat, felméréseket és a külföldi munkavállalással kapcsolatban is tájékozódtam. Ezek persze nem azt jelentik, hogy semmi sem tántoríthat el a választott  pályától. Honnan is tudhatná előre az ember, hogy milyen lehetőségek nyílnak meg előtte a jövőben?

K.Ary

Ha szerelemről és szexualitásról beszélünk, akkor a nő és a férfi odaadó összeolvadásáról van szó, mikor a világ megszűnik körülöttünk létezni, és senki más nincs csak te és ő. A szex mindig is létezett, csak volt mikor divatosabb volt, volt mikor nem, de a lényegen nem változtat, mint ezt a történelem is igazolja. Bár rengeteg modern gondolkodó szerint a mai világban a szex erkölcstelen.

Induljunk csak el az őskortól, ahol már a barlang rajzokon számos szexuális élményt, aktust festettek meg.  Az egyiptomiaknál a szex meghatározó része volt különböző rituáléknak, és a nemi szerveket is mumifikálták. Az ókori egyiptomiak már- már túlviláginak vélték a szexet. Náluk ez a szoros testi kontaktus családban maradt. Az egyiptomi fáraónak külön fontossági sorrendje volt, mégpedig első helyen a saját anyja, másodikon a saját nővére, harmadikon pedig a saját lánya állt. A kínaiaknál nagy változatosságban jelent meg a szex, rengeteg műtárgyban fejezték ki, például szobrokban, ékszerekben, agyagvázákban. A legkülönbözőbb helyzetekben ábrázolták az éppen szexuális kapcsolatot létesítő nőket és férfiakat, de nem csak embereket, hanem állatokat is szemléltettek. A görögök úgy tartották, hogy a szexualitás egy isteni ajándék, amivel olyan szabadon és változatosan kell élni, ahogy csak tudunk, tehát kihasználni ezt az Isten adta lehetőséget. Athénban, a történelemben először Áfa-t kellett fizetni a lakosoknak a szex után. A görögök fedezték fel, hogy az emberek talán saját nemükhöz is vonzódhatnak. A rómaiak szigorú erkölcsükről voltak híresek, persze volt alkalom mikor ezt megszegték. Az európaiaknál a vallás, a hatalom és a szex összefonódott egymással. A legelső pápák az utolsó kettőt részesítették előnyben. A viktoriánusok a modern szexualitás gátlásai többségéért felelősek. Ők úgy tartották, hogy egy hölgy csak kötelezettségből csinálja, ne pedig élvezetből. Úgy vélték, hogy a maszturbáció vaksághoz és őrülethez vezet, és akik ezt elkövetik azokra a pokol tüze vár. De ami tény az tény, a szex kitörölhetetlen és nélkülözhetetlen az ember életében.

Nagy Orsolya

A könyv szerzője, Balogh Ottó a saját menekülését írja le az olvasónak. Egy szegény földrajztanárból hogyan lett pénz- és időmilliomos.

A könyv elején sikeres emberek osztják meg véleményüket a könyvről és azt, hogy az emberek merjenek nagyokat álmodni, hisz csak úgy érhető el az a bizonyos ++ negyed.

2003-ban a 27 éves fiatalember belefáradt abba, hogy nélkülöznie kell. Nem tud megélni abból a pénzből amit, keres, csak annyi van, amiből ki tudja fizetni a rezsit és a hiteleket. Úgy gondolta, ha nem lép, akkor az egész élete így fog eltelni. Kitűzött maga elé egy célt, mégpedig olyan vállalkozás beindítását, ami hosszútávon jövedelmező lesz. Eleinte nagyon nehezen ment, sokat kellett dolgoznia, még a családját is elhanyagolta, de tudta, hogy a sok munkának meglesz a gyümölcse.

Ez így is lett.  33 évesen elérte azt, amire minden ember vágyik, Jobb Élet.

A szerző szerint négy út van, mely négyféle életstílushoz vezet. A -+, a --, a +- és a ++ negyed.  

A négy életstílusnak leírja a jellemzőit és hogy mi vezetett el odáig, hogy abban a negyedben vagyunk vagy, hogy odáig eljussunk.

A könyv tanulsága, hogy az átlagembereknek is elérhető az álom az átlagtól eltérő gondolkodással és attitűddel, amivel passzív jövedelemre tehetnek szert.

Balogh Ottó azok közé tartozik, aki mindezt véghezvitte. Könyvével útmutatást ad az azoknak, akik meg akarják változtatni életüket.

M. Márta

„Aki nincs rajta Facebook-on, az nem is létezik.”, tartja egy napjainkban elterjedt szólás, melynek lehet valós alapja.

Gondoljunk csak bele, mennyi mindenről értesülnek a tagok, és mennyi,  barátaikkal kapcsolatos hírről maradnak le a ’kívülállók’. A Facebook azért működik, mert itt az eseményekhez ismert arcok társulnak, az emberek pedig jól érzik magukat ismerős arcok társaságában. Az internetre helyezi a közösségi életet.

De hogy is kezdődött ez az egész? Ezt mutatja be egyszerű, mégis lenyűgöző módon az Aaron Sorkin forgatókönyvéből, David Fincher rendezésében elkészült The Social Network – A közösségi háló című film.

A színészgárda tagjai kevésbé ismertek, vagy csak most kezdenek befutni, ám ez nem hogy a film gyenge pontját adja, hanem épp ellenkezőleg, egytől egyig kiváló, hiteles és lebilincselő alakítást nyújtanak.

A Facebook egyik alapítójának, Mark Zuckenbergnek szerepében Jesse Eisenberget láthatjuk, míg a másik alapítótagot Eduardo Saverin-t Andrew Garfield testesíti meg. Főbb szerepekben tűnik fel rajttuk kívül a Napster cég alapítóját alakító Justin Timberlake, a Facebook-lavinát elindító ex-barátnőt játszó Rooney Mara, és a Winkelvoss ikreket megszemélyesítő Armie Hammer is.

A történet több szálon fut, jelen és múlt kapcsolódik egymásba, bemutatva a múltbéli események jelenre gyakorolt hatását. Egyik dolog követi a másikat, pörög az egész történet, csak úgy, mint az éles párbeszédek és magasröptű beszélgetések, melyeket szarkasztikus humorral és modorral fűszereztek, ennek köszönhetően egy unalmas, üres pillanat sincs a film 120 perce alatt.

Betekintést nyerhetünk az alkotó munka rejtelmeibe, láthatjuk, hogyan bukkannak fel a Facebook alkalmazások és a rá jellemző kiegészítések ötleteinek alapjául szolgáló emberek és helyzetek, hogyan áll össze az egész rendszer, milyen viták és emberi kapcsolatok húzódnak a háttérben, ezenkívül kapunk egy kis jogi és pénzügyi leckét is.

Végigkövethetjük, hogy hogyan lesz egy szakítás utáni piálással töltött este alkalmával elkövetett egyetemi csínytevésből az egész világot körbeölelő, közösségi háló.

O. Rózsa

 Sherlock Homes, Poirot, Miss Marple… Olvasók milliói próbálják könyvről könyvre követni csavaros észjárásukat, hogy rájöjjenek, ki a gyilkos. Ezt a találgatást az olvasók általában egyedül végzik, egyeseken megfigyelhető az izgatott körömrágás, másokon a zavart szemöldökráncolás, visszafogottabb egyedeknél a koncentrálástól résnyire nyitott száj. A történet végére azonban mindegyikükre egy jellemző: legszívesebben felkiáltanának, hogy „Tudtam!”, vagy megosztanák másokkal, hogy meddig tudták gombolyítani a következtetések szálait. Többek között erre a diskurzusra kínált lehetőséget 2011. február 26-án a Krimifalók Napja. A budapesti Gerbaud Ház egy napra a nyomozók és bűnüldözők otthonává vált, ahol kriminológusok és híres krimi írók előadása mellett az érdeklődők nyomozójátékban és nyereményjátékokban is részt vehettek, de volt itt az ujjlenyomat vételtől a hazugságvizsgálón át a golyóálló mellényekig minden, amit egy krimi-rajongó álmodhat. Az eseményt első ízben rendezte meg a krimiestek.hu. Ha lemaradtál, ne bánd, a sikerre való tekintettel nem lenne meglepő, ha jövőre újra a krimiknek szentelnének egy napot!

Bata Viki

Ma végre megálltam megnézni a legújabb graffiti munkákat az aluljáróban felfelé menet. Már legalább három hete, hogy új munkák születtek az egri vár mellett, de valahogy sosem volt időm tüzetesen végig nézni őket,felfedezni a sok elrejtett apróságot és elgondolkodni a felfestett jeleneten.

Igazából ez a nem is annyira új keletű művészeti forma annyi szépséget, lehetőséget és újdonságot hordoz magában, hogy nem lehet egyszerűen elmenni mellette.

Története New York-ban kezdődött, ahol a falkép-festés a szignózásból alakult ki.  A 60-as 70-es években kezdtek elszaporodni a metróbeli graffitik. Eztán megpróbáltak falra festeni képeket, melyek már a minőségi munkákhoz volt sorolható és nem a mennyiség volt a fő szempont.

A falfirkálásra főleg az adja a lehetőséget, hogy a szürke paneltelepek remek helyet kínálnak az ilyesfajta dekoráláshoz újfajta, színes esztétikummal gazdagítja a környezetet. És mint olyan, felébred az üresség kitöltésének a vágya, hogy élettel töltsék meg a környezetet a dekorálók. Felület adott, a tehetség ilyen formájú megjelenése pedig új lehetőségeket hordoz magában.

A stílus tekintetében a legszemléletesebben két részre oszthatjuk fel a graffitizést, a "régi iskolára", vagyis az old school-ra és egy újabb vonulatra, a new school-ra. Az old school irányzat az 1970-es évek legelején indult, New York külvárosaiban. Egyszerű betűket használtak egyszerű színezéssel. Kedvelt formavilág a bubble style, amit kerek, buborék alakú betűk jellemeznek. Vannak olyan graffitisek, akikhez napjainkban is ez a stílus áll a legközelebb, mind formailag, mind az elkészítés módjában. 1985 után indult el a new school vonulat, bár ez országonként elég váltózó. A másik stílus a wild style. Ezt a festési stílust vad, össze-vissza tekergőző betűk és színezés jellemzi. A térhatású, nyilakban végződő, ezáltal szinte kiolvashatatlan betűk mellett megjelenik a figurális ábrázolás karakterek formájában.

Hiába, ilyen művészeti irányzatnak helye van ebben a világban. És ezek a munkák, Egerben… álltam csak ott az aluljáróban és a legtöbb apróság felfedezése után már csak úgy néztem. Tetszik. És abban a pillanatban megszólalt a telefonom, Nóri hív, kezdődik az óra. Akkor vettem észre, hogy az emberek, akik átmentek az aluljárón, milyen furcsán nézhettek rám, ahogy nézegetem a falat. Még egy utolsó pillantást vetettem a képre, és már szaladtam is fel a lépcsőkön. Mindig csak a rohanás. Ezért mennek el az emberek a szép dolgok mellett, szó nélkül.

K.Ary

Emlékeztek még.. Amikor a 'gyere chatre' helyett 'gyerünk ki az utcára' volt, Amikor voltak IGAZI barátságok, és nem hülye Facebook barátságok, Amikor nem minden a lájkokból állt, Amikor egy ölelés többet jelentett a kép kommentektől, Amikor az utcán játszottunk, és nem a sz.gép előtt kockultunk.?! Háát..igen..Azok voltak a régi szép idők. Másold ezt be állapotodnak, ha visszaszeretnéd kapni azokat az időket..

Ilyen, és ehhez hasonló szösszenetek szinte minden héten keringenek a Facebook-on. Sokak ki is rakják, hisz könnyebb a jobb gomb-másolás-beillesztés-megosztás parancssor, mint átgondolni azt, hogy milyen, atmoszférai magasságokba törő butaságot teszünk ki az üzenőfalunkra. Bolhából elefántot.

Lehet itt okolni az Arckönyvet és egyéb közösségi (közösségi, azaz nem” legjobb barát-kereső”) oldalakat, de a visszahúzódó vagy épp társaságkerülő embereket nem a technikai újdonságok ömlesztik magukból. Egy, már a Facebook előtt is otthonülő fiatalt nem lehetett csak úgy rávenni, hogy menjen el bulizni, vagy csatlakozzon egy baráti beszélgetéshez egy főutcai kávézóban. Nem azért ül otthon, mert lételeme hogy „lájkoljon” minden új bejegyzést. Egyszerűen más típus.  Persze vannak olyan függők, akik megállás nélkül a gép előtt ülnek energiaital és csokis keksz társaságában. A személyes tapasztalatom mégis az, hogy a fent idézett postot pont az ellenkező táborba tartozók írják ki előszeretettel. Talán betudható annak, hogy többsoros, jól hangzik, és filozofikusnak tűnik. Vagy mégsem?

Sokan talán azért gondolkodnak így, mert az internet adta lehetőségeket a személyes, testi-lelki kapcsolatok helyettesítőinek tartják? Lehet, de akkor számukra már fontosabb a hozzászólás vagy a lájk, mint egy ölelés vagy baráti puszi egy olyan embertől, akit lehet csak egy hete nem láttunk, mégis az a pár, vele töltött óra a hét legjobb része. És ez bizony baj. A Facebook nem a baráti kapcsolatok mozgatórugója, csak egy kiegészítő elem. Ha tetszik egy bejegyzés, az ugyanúgy tetszik, ha szóban hallom tőle. Ha tetszik egy lány képe, ugyanúgy megdicsérem élőben, ha találkozunk. Ha megjegyzést fűzök egy állapothoz vagy eseményhez, arról élőben is ugyanúgy lehet beszélgetni és elmondhatjuk a véleményünket. Az persze megint emberfüggő, hogy élőben is felvállaljuk-e azt a véleményünket, amit egyedül, a monitor előtt bátran közzétettünk. Sajnos nem mindenki.

Talán egy szó az, ami a legfontosabb, és leginkább szem előtt tartandó: kapcsolattartás. Koholt vádakkal illetjük a közösségi oldalakat, miközben értelmezni kéne azt, hogy mi az igazi céljuk. Eltekintve azoktól az emberektől, akikkel most, vagy korábban is személyes kapcsolatban álltunk és a barátaink, a Facebook-on nem barátból van 500, hanem ismerősből. Rajtunk múlik, hogy az ott megismert emberekkel elkezdünk-e ápolni olyan viszonyt, amiből személyes találkozás lesz, és barátság. Facebook-barátság nincs, csak ismeretség. És még az sem feltétlenül a Facebook miatt, hisz az esetek többségében valamilyen korábbi találkozás vagy közös esemény révén lesz egy addig ismeretlen ember ismerősi körünk tagja (kivéve a hős párkeresőket). És azt sem árt tudatosítani magunkban, hogy talán egyszerűbb ráírni a legjobb barátunkra a chat-en, hogy hogy van, mint levelet írogatni, ami remélhetőleg el is jut hozzá. Ha valami egyszerűbb, az nem feltétlenül baj.

Hogy ki veszi a leírtakat magára, és ki nem, azt nem tudhatom. Nem valószínű, hogy ezekkel a sorokkal megtérítem azoknak a táborát, akik nem szeretik annyira a Facebook-ot. Oh, hogy ezek is ott vannak kiírva? Majdnem elfelejtettem.” Diszlájk”.

Tana D.

Március 1-én megnyílt iskolánk művészeti kiállítása, mely a Hallgatói Galériában került megrendezésre. A látogatók a Vizuális Művészeti Tanszék hallgatóinak, Bukta Imre mesterképzős osztályának festményeit tekinthették meg.

Már az ősember is felfedezte a fák belsejében összegyűjtött édességet, a mézet.  Asszíriában az ott élők egyik legnépszerűbb istennőjüket Mylittának vagyis méhecskének nevezték el, hogy kifejezzék a méz és a méhek iránti tiszteletüket. A kutatói eredmények szerint méhészkedéssel először feltehetően Mezopotámiában foglalkoztak. Mézgyűjtésről pedig már egy 20 ezer éves spanyolországi sziklarajz is árulkodik, a Cromagnoni ember sziklarajza az Arana barlangban. Már az ókori Egyiptomban is ismerték, közel 300 betegség gyógyítására használták. A méhészetet a rómaiak honosították meg, mint tudomány Pannóniából származik. Görögországban pedig annak idején még méhészrabszolgákat is alkalmaztak a méhekkel való gazdálkodás során. Magyarország területén már a honfoglalás előtt is foglalkoztak méhészkedéssel, utána pedig a keresztény hit elterjedésével tovább nőtt a jelentősége, mivel szükség volt a méhviaszgyertyákra. Népszerűvé vált a viaszpecsétek használata is. Érdekesség, hogy a reformáció korában hanyatlásnak indult a méhészkedés, mivel a protestáns templomokban nem volt szükség gyertyákra. Ezután Mária Terézia támogatni kezdte a méhészeteket, rendeletben biztosította őket 1776-ban. 1770-ben pedig Bécsben méhészeti főiskolát alapított. Az első méhészeti oktatók papok voltak, tudásukat feltehetőleg római íróktól szerezték.

B. Gábor

Tizenöt nemzet százötven diákjának részvételével rendezte meg Trabzon városa Törökország első Ifjúsági Találkozót. Az egyetemisták a sűrű program keretein belül meglátogatták Trabzon város és környékének nevezetességeit, találkoztak a város elöljáróival, és részt vettek a város függetlenségének 94 éves évfordulóján is. Az ötnapos konferencia fő célja a Közel- Kelet és Európa diákjainak közelebb hozása, illetve a nyáron lebonyolítandó Ifjúsági Olimpia propagálása volt.

Pijer

Ez a való világ

 Nézettségi csúcs, sms-szavazatok, rajongói táborok; félidőnél a Való Világ negyedik szériája. A valóság show még vasárnaponként sem szünetel. Nem számít egy esetleges ünnep sem, a műsornak mennie kell a megszilárdult időpontban; főműsoridőben. Még szenteste is. De hiába. Ez kell a nézőknek. Feszültség, veszekedés, egy kis szerelem és csupa olyan további dolog, ami talán hiányzik az életükből. Kapitány Ágnes, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa elmondta, milyen típusai lehetnek a valóságshow-rajongóknak: - Az egyik motívum az alapvető kíváncsiság a másik ember iránt; a nagyvárosi elszemélytelenedéssel az ilyen típusú műsorok a falu hagyományos kibeszélő-mechanizmusai helyébe léptek. Egy másik nézőtípus a televízió-függőké, akik szinte mindent megnéznek.

 Az egész dolog egyébként- honnan máshonnan, mint - Amerikából indult 1973-ban, az Egy amerikai család című show megjelenésével. Ezt követte később „A család” elnevezésű, hasonló program az Egyesült Királyságból.

 Azokban az időkben talán még megvolt a varázsa annak az elgondolásnak, hogy tényleg valóság, amit látunk és volt egy bizonyos kísérleti jellege a dolognak, mient családok helyett idegen embereket kezdtek összezárni egy-egy stúdióba.

 Manapság viszont egészen más „szaga”van a dolognak, ez az illat-felhő pedig a pénzé. Egy bulvár-lap cikkében volt olvasható a napokban, hogy csoportokba szervezett rajongók tízmillió forint értékben szavaznak kedvencükre egy párbaj során (az sms díja bruttó 315 Ft ÁFA-val). Fenntartásokkal vettem ugyan tudomásul az írás tartalmát, de jobban belegondolva rádöbbentem, hogy némely szavazó esetében tényleg több ezer forintnyi sms-ről is szó lehet.  Természetesen az „urazó” nézőknek, más lehetősége is akad a pénzköltésre. Az emelt díjas hanghívásos alapú szolgáltatáson kívül, a Villa lakóinak is üzenhetnek, több mint egy kiló kenyér árát kidobva az ablakon. Teszik ezt olyan emberekért, akik bent-létük nagyrészét a kanapén elnyúlva töltik, szimpla evés-ivással. Hangulatukat tekintve mostanában pedig úgy viselkednek, mintha a nap huszonnégy órájában temetésen lennének. Nincs is ezzel baj, hosszú ideje vannak összezárva, nem nevethetnek önfeledten hétről-hétre mindenen. Ezen kívül- tegyük szívünkre a kezünket-, ki ne élvezné a több hónapon át tartó semmittevést odabenn?

 Minap jártam a show honlapján, és a következő mondatokra bukkantam a nézői üzenetek között. A levél az egyik női versenyzőnek szól, pontosan idézem: „Mindenki tetszik, mindenkire rámászol. Ha egyik nem megy jöhet a következő.Neked mindeggy. Csak a másét vehesd el. Ki tudnám tépni a hajadat, és természetesen a szemeidet is kikaparnám.”

(A legtöbb írás sajnos ilyen színvonalú. Akarva, akaratlanul is Rejtő Jenő Török Szultánja jut eszembe, aki hasonló levelekkel bombázta Senki Alfonzékat az Elátkozott part vagy a Három testőr Afrikában című regényekben. )

 Az iménti levél példa arra, hogy nézők egy része teljesen beleéli magát a történtekbe, valós indulatokat váltanak ki belőle az események.

Felröppentek azonban különböző pletykák, miszerint az egész műsor megrendezett alapokon nyugszik. Ezt olvasni az interneten, a színes képekkel teli újságokban, erről beszélnek a buszon, a piacon, a sorban. Egyet azonban nem értek. Ha ennyire okos mindenki és kihúzva magát, hanyagul legyint egyet, ha szóba jön a Valóvilla, hogy „Ugyan már, a fene se nézi azt a megrendezett hülyeséget!”, akkor ki az a fennmaradó embertömeg, aki szombatról-szombatra háromszáz-forintos kis ajándékokkal bombázza a csatornát? Tegye kénye-kedve szerint, nyilván az ad, akinek van rá. Csak egyszer el kéne gondolkodni a küldés-gomb megnyomása előtt; nem lehetséges-e, hogy jobb helye is akadna annak a pénznek?

 Félreértés ne essék, lényegében nem arról a pár forintról van szó, hanem arról, hogy mennyire hagyjuk magunkat hülyének nézni.

Szabó Gábor

A mai nap Budapesten voltunk konferencián, ami a Kisebbségek és bevándorlók a magyarországi médiában címet kapta. Sok neves ember volt jelen. Egy történetet, illetve egy kérdést szeretnék kiemelni a kerekasztal megbeszélések közül. Nem szeretném a hölgyet megnevezni. Téma: az egyiptomi tüntetések, és a nők zaklatása. Február 11., az elnök lemondott, a zavargások mégsem hagytak alább. Helyszín: Egyiptom reptere. Az áldozat: egy fiatal újságíró nő. A zavargások közben a férfiak kikelve önmagukból, újságírókat, és ott rekedt turistákat szexuálisan zaklattak, és fogdostak. Ő maga egy férfiakból álló tömegbe keveredett, ami nem volt szerencsés találkozás. Igazából nagy baja nem lett, a fogdosáson kívül, mert kimentette őt a kollégája. Nevezni lehet ezt szexuális molesztálásnak, inzultálásnak? A konferencián az újságíró nő feltette nekünk a kérdést: ki hogyan élte volna meg, és hogyan, milyen formában publikálná? A többség egyértelműen közzétenne egy ilyen esetet, a kérdés már csak, hogyan?

A válaszom az, hogy mindenki húzza meg a saját maga határait. Minden ember másképp dolgozza fel a megélteket. Ha valaki úgy érzi, képes róla írni, mindenképp tegye meg. Te hogy érzed?

Lajgut N.

 Szerdán, a Soproniakkal vívandó oda-visszavágós mérkőzések második felvonását rendezték Salgótarjánban. A múlt heti, 24 pontos tarjáni zakó után, nem sok reménnyel, maximum a tisztes helytállás céljával készült a nógrádi együttes. Ennek ellenére, óriási pont különbséggel nyert a kisalföldi gárda 52-86-ra. Ez az eredmény azért is különösen szembetűnő, mert a Konecranes-Salgótarjáni KSE csapatában mindenki egészséges volt, így teljes csapattal állhattak föl, míg a Soproniaknak nélkülözniük kellett egyik legjobbjukat - az őszi szezonban még tarjánban pattogtató - Robert Jarvist. Ha az eredményt nem is vennénk figyelembe, akkor sem jelenthet semmi vigaszt a mérkőzés, hiszen ilyen akarat gyenge, motiválatlan Salgótarjánt talán idén még nem láthatott a publikum. Így nem véletlen, hogy a szurkolók elgondolkoztak a továbbiakon a csapattal kapcsolatban, aminek komolyságát jelzi, Kovács Nándor vezetőedző mérkőzés utáni nyilatkozata is, melyben csakis a szurkolóktól kért elnézést, a mutatott játékért.

jg

Az elmúlt hét szinte teljes egészében az Egri Vízilabda Klub százéves fennállása alkalmából rendezett centenáriumi rendezvénysorozatról szólt. A hétvégi tornákon több neves gárdát is láthatott a közönség, amely együttesek Egerbe csábításában nagy munkát végzett többek között a klub első embere, dr. Halmos R. Péter is. A civil életben ügyvédként élő szakember maga is vízilabdázott fiatalabb korában. – Gyermekként, Egerben ismerkedtem meg a vízzel és magával az uszodával, ahol úsztam és vízilabdáztam is – emlékezett vissza a hevesi klub első embere. – A pólót azonban nem tudtam folytatni a legfontosabb időszakban, mivel Salgótarjánba költöztünk a családdal. A profi pályafutásról vérmes reményeim így nem lehettek, de a fővárosban folytatott egyetemi éveimben, a másodosztályban játszottam. Az egész családom a vizes sportokban volt érdekelt, éppen ezért ennek miliőjében nőttem fel.

Miután Halmos Péterben tudatosult, hogy nem lehet belőle profi játékos, maradt a pólónál, de a későbbiekben, mint sportvezető kezdett el tevékenykedni. Előbb az 1994/95-ös idénytől a liga egri képviselőjeként, majd 2000-től már, mint ügyvezető irányította a sárga-kékeket. A Halmos családban egyébként is tradíciónak számít a sportegyesületi irányítás, hiszen a jelenlegi ügyvezető édesapja, dr. Halmos R. Péter, valamint nagybátyja, dr. Ringelhann György is betöltötte már ezt a szerepkört. Ha még messzebbre kalandozunk az időben, akkor azt is megemlíthetjük, hogy mindkét ági nagyapa is elnökölt már a ZF-Eger elődjénél. Mégis, az immár harmadik generáció óta tartó klubvezetés a jelenkorban számít a leghálásabb beosztásnak. Bár a város első felnőtt aranyérmére még várni kell, napjainkban mindenképp az egri vízilabdázás aranykorszakáról beszélhetünk. – Nagyon jó érzés egy európai hírű csapatot irányítani, ám mindezt csak szívvel és lélekkel lehet csinálni – folytatta már a klubvezetés tanulságaival kapcsolatosan dr. Halmos R. Péter. – Nagy a felelősség, éppen ezért sok álmatlan éjszakát okozott már életemben, hogy sikerüljön előteremteni a megfelelő anyagi hátteret. A mai napig a válság idejét éljük és ilyenkor kevesebb pénz jut a reklámra, marketingre, ezért nagy szó, hogy a ZF Hungária Kft., valamint a város is ilyen mértékben támogat minket. Ezt mindenféleképpen szeretnénk meghálálni, ezért is szeretnénk már végre nem utolsó sorban a mellettünk mindig kitartó szurkolók kedvéért is megnyerni a bajnokságot.

Fenyves Balázs 

Ebben az évben 31 mester- 21 alapszak és 19 felsőfokú szakképzés közül válogathattak az Eszterházy Károly Főiskolára jelentkező diákok. A felsőfokú szakképzések között ismét szerepel a már korábban is meghirdetett informatikai-statisztikus és gazdasági tervező szak, melyet ez évtől moduláris OKJ-s rendszerben hirdetett meg az intézmény. Mesterképzések közül új szak a geográfus a természettudományi karon, ahová nem csak a földrajz alapszakos hallgatók jelentkezését várták, hanem kreditelismeréssel környezettan alapszakon, illetve turizmus vendéglátás alapszakon végzett hallgatók is benyújthatták a jelentkezésüket. Azt, hogy hányan jelentkeztek ebben az évben a fősikolára, és hogy melyek voltak a legnépszerűbb szakok egyenlőre még nem tudni, a jogszabály szerint március végéig kell közölnie az Oktatási Hivatalnak, hogy az egyes intézmények egyes szakjaira hányan jelentkeztek.

Dénes Tünde

 Az egész HK táncra perdült február 22- én, az Egres Néptáncegyüttes által rendezett Táncházban.A csoport 2003-ban alakult lelkes főiskolai hallgatókból, Bécsi Gyula vezetésével. Azóta is folyamatosan lépnek föl a környező városokban és ápolják a magyar népi kultúrát.Keddi mulatságuk este 7kor kezdődött, amihez Kalász Gyula és zenekara húzta a talp alá valót.Mindenki önfeledten ropta, a résztvevők közül csak páran maradtak ülve.Szerencsére ez a felszabadult hangulat a közeljövőben újra beköltözik a Hallgatói Klubba, hiszen áprilisban is rendeznek táncházat, ahol a Hortobágy Néptáncegyüttes lesz a főiskola vendége.

V.Orsi

 Egy kis 3 napos kiruccanást rendeztünk Ukrajnába. Péntek hajnalban indultunk egy busszal, ahol voltak ismerős arcok is és újak is. Reggel már ott is voltunk Nevice „váránál” ami már várrom, vissza fele volt egy kis kalandunk a hó alatt jég volt  és a buszunk nem tudott visszatolatni mert elkapart, de a sofőrünk nagy nehezen feltette a hóláncot és utána vissza tolatott. Utána Ungvár egy kis városnézés és kaja, pia. este 8 fele elfoglaltuk a szállásunkat Munkácson, és szabad program, voltak akik a szobában buliztak és voltak olyanok akit a kocsmát választották. Szombat reggel elmentünk a Borza-havashoz, ahol felmentünk a hegy a tetejére, de sajnos hóvihar volt és nem tudtunk túrázni és az egyetlen viskó ami ott volt az is „zárva” volt vagy is kiküldtek minket de Bécibá megbeszéltek a gyerekkel hogy legalább 5 percet hagy legyünk ott, de aztán elindultunk lefele ahol beültünk megmelegedni egy éteremben forró csoki és tea mellé. ezt követően megnéztük még a vízesést is ahol egy ukrán ember levetkezet fecskére és megáztatta magát. Vasárnap megnéztük Munkács várát és haza fele Beregsurányon  a piacon álltunk meg. 

 K.Ákos

Az Adáshiba színjátszó csoport  10 éves születésnapján mutatja be,  Somerset  Mougham-Szenes Iván-Nádas Gábor: Imádok férjhez menni című zenés vígjátékát.

A darabot Balog András rendezésében és Szél Anikó koreográfus közreműködésében láthatja a közönség, mely egy nem mindennapi élethelyzetet dolgoz fel, nem mindennapi humorral fűszerezve. Az 1960-as években Darvas Iván és Bodrogi Gyula főszereplésével volt látható a magyarországi ősbemutató, és azóta is az igényes szórakoztatásra törekvő színházak műsorán szerepel. A  történet az első világháború után játszódik, amikor az asszonyok kiszolgáltatva várták haza szeretett férjüket,akit talán soha nem láthatnak újra. A történet alapja tragikus. Ám ebben a darabban a  megközelítése más aspektusra épül. A drámai gondolatokon felül kerekedve kapujuk meg az öniróniát ami által komikus élethelyzetbe vonja a szereplőket a történet. Hogy miért pont ezt a darabot dolgozták fel  és hogy mennyi időt, energiát vett igénybe arról az Adáshiba Színjátszó Csoport tagját, Oláh Zoltánt  kérdeztem.

- A rendezőnk, Balogh András 1990-ben a főszereplője volt ennek a darabnak. Az egyik régi barátjának jutott eszébe, hogy érdemes lenne felújítani csoportunkkal. Az elmúlt 10 évben jónéhány zenés darabot játszottunk, így a műfaj közel áll hozzánk.

A darab elsőre elnyerte a tetszést a tagok között, vagy volt ellenvetés?

- Általában Szeretjük a vidám zenés dolgokat. Megbeszéltük és mindenkinek tetszett az ötlet.

Mennyi előkészületet próbát vett igénybe?

- Nagyjából 2 és fél hónap állt rendelkezésünkre, mivel megnyertünk egy pályázatot a megrendezésére. Eléggé feszített tempóban mentek a próbák, heti 4-5 alkalommal 2-3 órát töltöttünk az előkészületekkel. A csoport szinte minden tagja napközben dolgozik, így csak esténként, illetve hétvégéken tudtunk igazán próbálni.

A feldolgozott változatban lesz újítás, máshogy látott részek vagy ugyanúgy valósítja meg András mint 1990-ben történt?

- A csapat tavaly ősszel képzett koreográfussal bővült, így az ő új ötletei lesznek beépítve a táncokba, változás másban nem igazán lesz, a darab úgy jó, ahogy van.

Hogyan jellemeznéd a darabot?

- zenés játék, nyugodtan mondhatni zenés komédia.

A darab megrendezésre kerül:
Az EKMK Bartakovics Béla Közösségi Házban, február 25-én, 19:00 órakor.

O.Anita

A kisvárosból származó, friss diplomás Andrea Sachs minden vágya, hogy sikeres újságírói karrierre tegyen szert. Azért, hogy ezt megalapozza, egy éven át állást vállal New York-ban, a legnépszerűbb divatmagazinnál.

A divatot még csak hírből sem ismerő lány mindenki meglepetésére a neves Runway kibírhatatlan főszerkesztőjének, Miranda Priestlynek második személyes asszisztense lesz. Annak érdekében, hogy minél jobb ajánlólevéllel távozhasson, valóra váltva ezzel legnagyobb álmát, főnöke minden egyes lehetetlenebbnél lehetetlenebb kívánságát teljesíti, felülemelkedve Miranda első számú jobb kezének, Emilynek posztján. Andrea olyannyira meg akar felelni Miranda elvárásainak, hogy szép lassan, ő maga is a divat követőjévé, szakértőjévé válik.  Egy kiállításon megismerkedik a jóképű íróval, Christiannal. Nem sokkal később Mrs. Priesly újabb próbatétel elé állítja az újdonsült divatgurut, melynek véghezviteléhez a lány Christian segítségét kéri, ám a férfi ezzel később ravasz módon visszaél. Mindeközben Andy szerelme Nate és barátai úgy érzik, már nincs helyük a valamikor XL-es méretű, elnyűtt holmikat hordó lány rohanó, nagyvilági, felszínes életében.

Miranda bevallja, egykori önmagát látja a különc Andreában. Újabb előléptetést ajánl növendékének, aki karrierje csúcsán ráébred, a kívülállók számára meseszerűnek képzelt világ, -mely a valóságban cseppet sem az- nem pótolhatja szerelme, barátai, valamint családja szeretetét.

B. Eszter