Ma végre megálltam megnézni a legújabb graffiti munkákat az aluljáróban felfelé menet. Már legalább három hete, hogy új munkák születtek az egri vár mellett, de valahogy sosem volt időm tüzetesen végig nézni őket,felfedezni a sok elrejtett apróságot és elgondolkodni a felfestett jeleneten.

Igazából ez a nem is annyira új keletű művészeti forma annyi szépséget, lehetőséget és újdonságot hordoz magában, hogy nem lehet egyszerűen elmenni mellette.

Története New York-ban kezdődött, ahol a falkép-festés a szignózásból alakult ki.  A 60-as 70-es években kezdtek elszaporodni a metróbeli graffitik. Eztán megpróbáltak falra festeni képeket, melyek már a minőségi munkákhoz volt sorolható és nem a mennyiség volt a fő szempont.

A falfirkálásra főleg az adja a lehetőséget, hogy a szürke paneltelepek remek helyet kínálnak az ilyesfajta dekoráláshoz újfajta, színes esztétikummal gazdagítja a környezetet. És mint olyan, felébred az üresség kitöltésének a vágya, hogy élettel töltsék meg a környezetet a dekorálók. Felület adott, a tehetség ilyen formájú megjelenése pedig új lehetőségeket hordoz magában.

A stílus tekintetében a legszemléletesebben két részre oszthatjuk fel a graffitizést, a "régi iskolára", vagyis az old school-ra és egy újabb vonulatra, a new school-ra. Az old school irányzat az 1970-es évek legelején indult, New York külvárosaiban. Egyszerű betűket használtak egyszerű színezéssel. Kedvelt formavilág a bubble style, amit kerek, buborék alakú betűk jellemeznek. Vannak olyan graffitisek, akikhez napjainkban is ez a stílus áll a legközelebb, mind formailag, mind az elkészítés módjában. 1985 után indult el a new school vonulat, bár ez országonként elég váltózó. A másik stílus a wild style. Ezt a festési stílust vad, össze-vissza tekergőző betűk és színezés jellemzi. A térhatású, nyilakban végződő, ezáltal szinte kiolvashatatlan betűk mellett megjelenik a figurális ábrázolás karakterek formájában.

Hiába, ilyen művészeti irányzatnak helye van ebben a világban. És ezek a munkák, Egerben… álltam csak ott az aluljáróban és a legtöbb apróság felfedezése után már csak úgy néztem. Tetszik. És abban a pillanatban megszólalt a telefonom, Nóri hív, kezdődik az óra. Akkor vettem észre, hogy az emberek, akik átmentek az aluljárón, milyen furcsán nézhettek rám, ahogy nézegetem a falat. Még egy utolsó pillantást vetettem a képre, és már szaladtam is fel a lépcsőkön. Mindig csak a rohanás. Ezért mennek el az emberek a szép dolgok mellett, szó nélkül.

K.Ary