Már az ősember is felfedezte a fák belsejében összegyűjtött édességet, a mézet.  Asszíriában az ott élők egyik legnépszerűbb istennőjüket Mylittának vagyis méhecskének nevezték el, hogy kifejezzék a méz és a méhek iránti tiszteletüket. A kutatói eredmények szerint méhészkedéssel először feltehetően Mezopotámiában foglalkoztak. Mézgyűjtésről pedig már egy 20 ezer éves spanyolországi sziklarajz is árulkodik, a Cromagnoni ember sziklarajza az Arana barlangban. Már az ókori Egyiptomban is ismerték, közel 300 betegség gyógyítására használták. A méhészetet a rómaiak honosították meg, mint tudomány Pannóniából származik. Görögországban pedig annak idején még méhészrabszolgákat is alkalmaztak a méhekkel való gazdálkodás során. Magyarország területén már a honfoglalás előtt is foglalkoztak méhészkedéssel, utána pedig a keresztény hit elterjedésével tovább nőtt a jelentősége, mivel szükség volt a méhviaszgyertyákra. Népszerűvé vált a viaszpecsétek használata is. Érdekesség, hogy a reformáció korában hanyatlásnak indult a méhészkedés, mivel a protestáns templomokban nem volt szükség gyertyákra. Ezután Mária Terézia támogatni kezdte a méhészeteket, rendeletben biztosította őket 1776-ban. 1770-ben pedig Bécsben méhészeti főiskolát alapított. Az első méhészeti oktatók papok voltak, tudásukat feltehetőleg római íróktól szerezték.

B. Gábor