Kissé illúziórombolónak tűnhet ilyesmit olvasni a szerelmesek ünnepe után, de minenképpen szükséges, hiszen létezik...

Napjainkban, amikor facebookos posztok tömkelegébe ütközve szembesülünk azzal, hogy közelebbi-távolabbi ismerőseink percről-percre módosítják családi állapotukat, ideje lenne elgondolkodnunk arról, hogy mi is az a párkapcsolat.

Kapcsolatnak nevezhetjük-e azt, ha a szőke herceg fehér lovon beüget a királylány életébe, s amint hazaügetve bekapcsolja a laptopot és bejelentkezik facebookra ( mert nyilván ez az első és legfontosabb teendője), máris azzal szembesül, hogy egyetlen királylánya telepakolta üzenőfalát szivecskékkel és "I will always love you" bejegyzésekkel? Vélhetően nem ez az ideális receptje egy holtomiglan-holtodiglan kapcsolatnak.

Akkor hát vegyünk egy másik példát, mindenki vegye a saját kapcsolatát (vagy használja a fantáziáját), csücsüljünk fel egy időgépre, s utazzunk éveket előre. Na, milyen? Pocakosabb? Őszül? Szarkalábak? Nos, ha megbarátkoztunk partnerünk új külsejével, akkor távolodjunk is el a felszínről jó mélyre, ugorjunk fejest a kapcsolatunkba. Ő még a nagy Ő? Szerelmesek vagyunk még? Megérdemel minket, vagy mi megérdemeljük Őt? Egyáltalán szoktunk még beszélgetni? Kíváncsiak vagyunk rájuk? S ha már elérkeztünk erre a pontra, akkor meg is pihenhetünk itt egy keveset...gondolkodjunk.

Mitől jó most, s mitől lesz jó akkor a párkapcsolatunk? És ez meddig tart? Mert ugye az édes kevés, ha facebookon ismerőseink azt látják, hogy milyen idillikus kapcsolat a miénk. De mitől lesz valóban az? Mi az, ami garantálja nekünk, fiataloknak, hogy x év múlva is jó lesz vele? A tartósítószer erre pont nem jó... De akkor mi? Dr Almási Kitti klinikai szakpszichológus szerint: " amíg úgy tudjuk hazavárni partnerünket, hogy kíváncsiak vagyunk, mi történt vele, addig a kapcsolatban vannak tartalékok". Ez tehát a recept. Legyünk kíváncsiak. Őszintén, szívből. Akkor is, ha tudjuk, mit válaszol majd. Beszélgessünk minél többet (lehetőleg ne csak az esti filmről), minél tartalmasabban. Ennyire egyszerű...talán...

De akkor miért nem vagyunk kíváncsiak, vagy ha azok is vagyunk, miért engedjük el a fülünk mellett a választ? Miért csak a napi aktualitásokról beszélgetünk? Miért választjuk a társas magányt? Miért jó az? Nem jó. De nem jó elismerni azt sem, hogy rosszul választottunk. Pláne, hogy legtöbbünk önbecsülése a béka feneke alatt van, így olyan párt választunk magunknak, aki egyszerűen nem méltó hozzánk. Talán. Nehéz belátni, hogy nem mi vagyunk a szerencsések, hanem Ő miattunk. Nehéz tisztelni magunkat. Könnyebb egy rossz kapcsolatban, magányosan...

Én azt mondom, válasszuk inkább a nehezebb utat, próbáljuk magunkat tisztelni, s találni egy társat, akit szintén tisztelhetünk majd; de legyen Ő a szerencsés, ne mi.

Most pedig pattanjunk vissza az időgépbe és irány 2011. És várjunk...Rá. Ha pedig már mellettünk van, nincs más dolgunk, csak hogy beszélgessünk jó sokat és legyünk nagyon kíváncsiak.

Budai Anikó