Szeifert Natália: Gyógyfűrész - Soha naplója

"A friss papír illata vagyok. Aztán széthasítom a lapok szépségét a tollam hegyével. A kockásra kerek betűket rajzolok, a csíkosra szálkásakat, a fehérre csak firkálok. Lábbal tiport mondatokkal hímezem körbe az Egyenlítőt."

 Az alcím (Soha naplója) nem megtévesztés. Valóban egy (fiktív) naplóról van szó, dátumozott bejegyzésekkel, 2004. június 9.-től 2008. november 10.-ig. És ki Soha? Soha(, ki soha nem fedi fel valódi kilétét, de kísérteties hasonlóságot mutat némely vonatkozásokban az írónővel) egyszerre egyedülálló, kétgyerekes anya; nagyra nőtt, (szó)játékos gyerek és, és... és Soha. Talán maga sem tudja mindig (vagy inkább soha), hogy ki is ő valójában. Leginkább a mindennapjai, a benyomásai, a világról és a körülötte zajló eseményekről alkotott képe és a róluk megfogalmazott gondolatai határozzák meg ezt a (ki/)beszólásra hajlamos, fiatal nőt. De még milyen nőt! A négy év, amiből Soha életének néhány mozzanata bontakozik ki, élettől pezsgő, gondolatokkal teli (még akkor is, amikor épp azon dilemmázik, hogy nincsenek gondolatai!), a stílus pedig, aminek ölelésében mindezt olvashatjuk, egyszerűen magával ragadja az olvasót. Én legalábbis diagnosztizáltam magamon az olvasás ideje alatt valamit (mondjuk úgy, "sohaizmust"), ami abból állt, hogy a gondolataimat "sohásan" kezdtem rendezni.

"Szembe jött az élet, mondom is neki, hová rohan, miért siet oly nagyon, ugyan, igyunk már meg egy kávét, ha már így összefutottunk."

Személy szerint megtaláltam benne mindent, amit egy ilyen szubjektív írástól elvárnék: tapasztalatok, társadalomkritika, vagy olyan egymondatos kijelentések, mint amikor az ember gyorsan feljegyzi magának azt a futó koncepciót, ami épp átsuhant az agyán ("Ha nem halt meg senki és gyászolsz, akkor te halsz meg.") Egyszerű, mégis összetett, világos, mégis zavaros (szó)képekkel teli. Ettől függetlenül akár a Te naplód is lehetne. Vagy az enyém. Nem egyszer éreztem úgy, mintha saját magamat olvasnám: a saját szerencsétlenkedésemet, a saját "életapróörömeimet", a saját felröppenő gondolataimat. Talán mindannyian, akik gondolkodunk, és figyelmesen, kíváncsian, szemlélődve tekintünk a világra (vagy épp a világtól várjuk, hogy végre ránk tekintsen), egy kicsit "Sohák" vagyunk...
De lehet, hogy ez nem derül ki. Soha.

"És néha azt képzelem, hogy ez jó, hogy kurvajó, hogy nem vagyok semmi, máskor meg azt, hogy rossz, hogy kurvarossz. És így tovább."

Ad Librum Kiadó, 2009

Bata Viki